Az  ezredforduló évében a szerző egy tanulmánya megjelent Az Ausztráliai Magyar Szentkorona  Társaság kiadásában, „ A magyar királyság múltja és jövője” címen. Az azóta eltelt majd öt esztendő történelme, a magyar állam csatlakozása az Európai Unióhoz és a megváltozott világpolitikai helyzet, az író megítélése szerint, időszerűvé tette, hogy ne csak a szent-korona eszme időszerűségét hangsúlyozzuk, de tegyünk lépéseket az általunk még mindig „ideiglenes”-nek tekinthető helyzet megváltoztatására és az ezeréves magyar királyság államformájának visszaállítására.

A következőkben ezért a szerző újra fogalmazta eredeti meglátásait, amennyiben az idő múlása ezt szükségessé tette.

***

A századforduló idején a magyar köztársaság törvényt alkotott, amelynek központjában a Magyar Szent Korona állott. Lényegében ez a jogszabály nem vonta be a Szent Koronát a ma létező állam közjogi rendjébe, mégis kiemelte a múzeumi emléktárgyak sorából és amikor úgy döntött, hogy a Magyar Szent Koronát az országgyűlés házában kell őrizni, akkor elkerülhetetlen lett, hogy politikai vita induljon meg a Magyar Szent Korona történelmi jelentőségéről

Mindazok, akik arra gondolnak, hogy vissza kellene állítani a történeti és rugalmas ezeresztendős magyar alkotmányt, ebben a Korona őrzését szabályozó törvényben az első lépést látják ebben az irányban. Azok pedig, akik, ha nem is tagadják ennek az ezer éves történelemnek tényét, kifejezik az aggodalmukat, hogy ez ennek a jelenleg fennálló, tízen négy éves alkotmánynak a válságát idézheti elő.

Alapjában véve ezt hangsúlyozta a Magyar Köztársaság elnöke is felszólalásában és kihangsúlyozta, hogy a ma fennálló államrendben a főhatalom a népé, nem úgy mint a múltban, amikor a nemzet és a király párhuzamos igazgatása emelte a Koronát közjogi erővé.

Mások viszont éppen a Szent Korona Tan kiterjesztését javasolják és úgy vélik, hogy el kell fogadni a Szent Koronát, mint az egész magyar nemzetet egybefoglaló erőt.

Vannak olyanok is, akik a királyság esetleges visszaállítását nem tartják lényeges kérdésnek s a Szent Korona tanának érvényesülését el tudják képzelni köztársasági államformában is.

Ez a vita rámutat arra, hogy mielőtt világos képet tudnánk alkotni a mai alkotmányos helyzetről és azokról a lehetőségekről, amelyeknek megvalósítása nyilván érinti a magyar állam jövőjét, vizsgálat alá kell venni ezt a probléma-kört. Az államtudomány a monarchia vagy köztársaság ellentétének vitatásában látja itt a feladatát. Az egyeduralom, vagy a közösségi vezetés problémája van ennek a kérdésnek a középpontjában. Az emberiség fejlődésében a vezetés nyilván először mint a legerősebb törzsfőnök, vezér, vagy fejedelem uralmában jelentkezik. A köztársaság mint a közösség közvetlen irányítója talán legvilágosabban a görög városállamok történetében ismerhető fel, amikor a piacra összegyűlt lakosság határozta meg a követendőket. A legújabb kutatások ugyan ezt is cáfolják és úgy találták, hogy egy- egy erősebb egyéniség volt általában a politika irányítója.

Minden kultúrkörben más és más formát vett fel a fejlődés és a mi számunkra talán elég, ha rávilágítunk arra, hogy a római királyságot és köztársaságot hamar felváltja  a császári kor, amikor a vezető egyéniségű és megbízható fegyveres erőkkel rendelkező katona lett az imperátor. Fejére díszként egy korona került és a Pontifex Maximus vallásos jellegű hozzájárulása adta meg uralmának legalitását. A római birodalom bukása után szinte megszűnt az államrend és ekkor született meg a vágy a népekben, akik visszasírták a római birodalom rendjét, hogy az alakuló Európának legyen újra Császára. A történészek ezért Nagy Károly római koronázásában, a Krisztus utáni 800. évre teszik Európa létrejöttét. Ez a császárság akkor frank-germán együttműködésen alapult, de alapjában véve nemcsak magát  a birodalmat, hanem a fokozatosan kereszténységet felvett népeket is összefogta a hit erejével. A világbéke elérésének igényével jelentkező keresztény világ fejlődése azonban megszakadt a reformáció folyamatában és mindinkább kialakult a csak nemzeti érdekeket figyelembe vevő dinasztiák uralma. A vallási élet tényezőinek alkalmazkodniuk kellett a nacionalizmus követelményeihez és Európa közel került a bellum omnium contra omnes állapotához. A felvilágosodás kora kétségbe vonta a kereszténység alaptételeit és ez is hozzájárult ahhoz, hogy a konservatív, maradi és az új gazdasági problémákat meg nem értő dinasztiák elbuktak. Ez a bukás a francia forradalomban jelentkezik a legélesebben, de főleg a első világháborúban teljesedik be, amikor ez az európai öngyilkosság, megáldva minden oldalról az egyházak részéről, szinte lemészárolta  Európa fiatalságát. Az amerikai Egyesült Államok döntése is, amikor nemzeti függetlenségüket köztársasági formában rendezték, segítették azt a mozgalmat, hogy a fejlődés és békés jólét vágyát a köztársasági forma felvételében találják meg.

Az európai köztársaságok azonban nem hoztak szilárdságot és jólétet s hamarosan mind a Német Birodalomban, mind Oroszországban diktatúrákban éledt fel az egyeduralom, de most már a keresztény szellem mellőzésével.

Az államformák problémájával kapcsolatban ma az a helyzet, hogy az államok többsége köztársasági államformában él. Igen sok köztársasági formát választó országban azonban szó sincs népuralomról és az életet sokszor pártok, erős katonai egyéniségek irányítják. Viszont a monarchikus államok ma már elfogadják a népfelség elvét és az uralkodó általában az alkotmány által felállított keretek között, tehát demokratikusan vesz részt az államéletben.

A magyar közjogász úgy gondolja, hogy csak akkor láthatunk világosan ebben a probléma-körben, ha visszatekintünk a több mint ezeréves múltba és megkíséreljük megérteni és megismerni, hogyan fejlődött ki a magyar királyság nemzetünk életében.

A pusztaszeri vérszerződés  tekinthető a magyar alkotmányos gondolkozás alapkövének. A később kialakult királyi hatalom szempontjából jelentős, hogy a vezér egyeduralmát korlátok közé szorítja azzal, hogy a vezéri tanács szerepét kiemeli .Természetesen  a történésznek látnia kell, hogy az akkori államközösség megszervezése is csak a fennálló társadalmi viszonyok között volt lehetséges és tudjuk, hogy a győztes magyar törzsekben a szabadok mellett, még a szolgák népessége is élt.  Ezt azért kell hangsúlyozni, mert a társadalmi helyzet szinte állandóan változik a történelemben és később látni fogjuk, hogy a rugalmas magyar alkotmányosság mindig követte az európai társadalmi fejlődést és a királyság jövője sincs összekötve a múltban fennállott  társadalmi berendezkedésekkel.

A vezér tanácsa a legerősebb törzsek kimagasló alakjaiból alakult és hogy milyen komoly korlátokat emeltek a vezér egyeduralmával szemben, azt leginkább a Koppány féle ellenállás bizonyítja, amellyel az ősi életformákhoz ragaszkodók még fegyverrel is ellenezték Szent István uralmát, aki a kereszténység felvételével csatlakozott az alakuló európai Civitatus Dei világához. Ebben a kialakuló keresztény egyetemességben természetesen a hit tételei korlátozták az uralkodó hatalmát és tudjuk, hogy Szent István minden erélye mellett, mérsékelt módon kormányzott.

A királyi tanács sokszor érvényesítette akaratát és a sérelmeket a székesfehérvári törvénynapokon vizsgálta meg az uralkodó. Megindult ezekben az időkben a birtokos nemességnek erősödése is és amikor a királyi udvar intézkedései  ellenkeztek érdekeikkel, akkor kényszeritették az uralkodót az aranybulla kiadására és ez a diploma megteremtette a nemesség ellenállási jogát is az alkotmánysértő fejedelemmel szemben. A nemzet mint az államközösség főhatalma jelentkezik már az Árpádház korában is, amikor szokás lesz a koronázás alkalmával a királyi hitlevél kibocsátása. Ez időben természetesen a nemzet jogosult tagjának csak a nemesség volt tekinthető, de a törvényhozás is mindinkább a király és az ország gyűlés együttes feladata lett. A nemzet főhatalma abban is megnyilvánult, hogy a vérszerződés alapján a nemzet mindig árpádházi királyt választott és csak az elsőszülöttségi  és az ősi senioritás elvei között volt ellentét.

Rámutathatunk arra is, hogy az európai hűbéres rendszer, amely oly sok államban megbontotta a nemzeti egységet nálunk sohasem érvényesült, bár a nemzeti érdekek szerint átalakított ősiségi intézmény és a katonaság  banderiális rendszere mutattak hűbéres elemeket.

Szent István halála óta a nemzet megkövetelte, hogy a megválasztott király letegye az esküt az alkotmányra és a koronázás Szent István koronájával történjék. A szent király koronája vallásos tiszteletben állott és megindult ezzel a Szent Korona Tan kifejlődése. Más szóval a magyar király hatalma mindinkább abból volt származtatható, hogy fejét érintette a Szent Korona. A Korona pedig kifejezte, hogy ezt a hatalmat a nemzettől nyeri el az uralkodó.

Mindezt a közjogászok úgy foglalták egybe, hogy  a magyar király hatalma közjogi, átruházott jellegű, megosztott és keresztény.

A magyar királyi főhatalom keresztény jellege abban is felismerhető, hogy a koronázás egyházi szertartását a hercegprímás végezte.

A Magyar Szent Korona közjogi elméletét Werbőczy Hármas könyve tartalmazza. Faluhelyi Ferenc a huszadik század egyik kiváló  államjogásza ennek a tannak a lényegét abban látja, hogy a magyar állam főhatalmát a királyi hatalommal egybeforrott Szent Korona jelképezi. Szerinte is, de általános ez a nézet a magyar közjogászok között, ,hogy a Szent Korona, ha vallásos értelemben is tisztelet övezi, hatalmát csak emberi szervek által gyakorolhatja. Így határozza meg ezt a gondolatot a Hármaskönyv is, amikor az emberi test organikus fogalmait használva szól a Szent Korona tagjairól. A királyi hatalom csak akkor lehet teljes, ha a választott királyt a nemzet akaratából az egyházi főméltóság megkoronázza. Meg lehet fogalmazni ezt nemleges alapon is. Ha nincs koronázott király, akkor a Szent Korona nem cselekvőképes.

A király mellett a Szent Korona tagjaként a magyar nemzet jelenti a magyar főhatalom egységét. A nemzet is csak elvont fogalom és felmerül a kérdés, hogy kik a magyar nemzet tagjai? Werbőczy korában  nyilvánvalóan a földbirtokos nemesség jelentette a nemzetet. A rugalmas magyar alkotmányjogi szemlélet előnyét bizonyítja, hogy a változó társadalmi viszonyokat követni tudta ez a tan. Hiszen már maga a Hármaskönyv is, amikor meghirdette az una eademque nobilitas elvét, túllépte a főnemesség uralmi igényeit. A későbbi fejlődés bekapcsolta a Szent Korona tagságába az armalis nemeseket is, akik katonai érdemeik elismeréseképpen nyertek nemességet, földbirtok adományozása nélkül. Folytatódott ez a fejlődés 1848 ban, amikor a nemzet beemelte az alkotmány sáncai közé a jobbágyságot és a polgárságot. Hangsúlyozni kell, hogy a rendi Magyarország ekkor szűnt meg és nem véres forradalmak következtében, mint sok nyugati államban, de a magyar nemesség önkéntes döntésében. A XX. Században fejlődött ki az ipari munkásság osztálya. Ekkor már nem volt szükség arra, hogy külön jogszabály emelje fel ezt az osztályt, mert ekkor már a magyar közjog minden magyar állampolgárt a Magyar Szent Korona tagjaként ismert el.

Így jutottunk el a politikai magyar nemzet fogalmához, hiszen az ország lakossága nem csak magyar nemzetiségű volt, de Hungária nem tett különbségeket a nemzetiséghez való tartozás kérdésében és egyenlő politikai jogokat adott minden állampolgára számára.

Nem tagadható, hogy a romanticizmus korától kezdődően a magyar társadalom is a nyelvi nacionalizmus hatása alá került és megromlott a hosszú, békés együttélés hazánk nemzetiségei között. A nyelvi és imperialisztikus nacionalizmus azonban, legalább is Európa nyugati részén, úgy látszik visszavonulóban van és amikor folyamatban van Európa egyesülése, talán lehet remény arra is, hogy a mi Dunamedencékben is visszatérhetünk a  rég múlt századok együttműködéséhez. Mindenesetre a közjogásznak ki kell emelnie, hogy a Magyar Szent Korona tana, nem hogy akadályozná ezt, de a múlt eszméinek felújítása, amit szeretünk mint a szent- istváni gondolatot emlegetni, csak erősítheti ezt a békésebb, keresztényibb jövőt. Ha az Egyesült Európa valóban a megbékélt nemzetek Európája lenne, amint arról de Gaulle elmélkedett, akkor a Szent Korona elmélete érvényesülhetne az új Európában is.

A magyar királyság múltjának áttekintése során nem hagyhatjuk figyelmen kívül a mohácsi vész következtében beállott állapotokat. Sőt már a mohácsi csatavesztést megelőző évszázadban is a királyválasztás fő szempontja az volt, hogy a megválasztott dinasztia adjon segítséget a török birodalom elleni küzdelemben. Végül is a Habsburg ház császárai voltak, akik Szent István koronájának a jogán kellett volna védeniük a magyar szuverenitást. Sajnos az európai hatalmi viszonyok ez időkben úgy alakultak, hogy a francia király lényegében a török szultán szövetségese volt és ez megakadályozta a német - római birodalmat abban, hogy eredményes segítséget nyújtson vérző nemzetünknek. Százötvenéves török iga után azonban mégis megszületett egy európai vállalkozás, amely végül is a magyar területek felszabadulásához vezetett. A török igát azonban a német-római császár imperializmusa váltotta fel. Ezek a császár- királyok megszegték a szent koronára tett esküjüket és Rákóczi Ferenc szabadságharcának jogosságát az aranybullában kifejtett ellenállási jog igazolta. II. József uralkodása  alatt megkísérelték a  magyarság germanizálását is, de ezt megtörte a nemesi vármegyék ellenállása. Az uralkodóház ekkor tett erőfeszítéseket a nemzet megbékélése érdekében és a nemesség elfogadta a kinyújtott békejobbot. A Pragmatica Sanctioban országunk biztosította a Habsburg-Lotharingiai ház jövőjét és bár vonakodva, katonai fenyegetés alatt, az országgyűlés ratifikálta azt és  így létrehozott jogi kapcsolatokat a Német-Római birodalommal. Az adott körülmények között ebben az esetben a szuverenitás önkorlátozásáról volt szó. Az uralkodóház és a nemzet közötti viszony ekkor majd egy száz évre jobbra fordult és a magyarság lassan megerősödött  a török elleni harcok vérveszteségei után. Sajnos az európai reformmozgalmak sorában újra komoly ellentétekre került sor, mert az udvar nem akarta elfogadni a parlamenti demokrácia elfogadásával megújult magyar politikai erőt és szövetkezve a nyugtalankodó nemzetiségekkel, kikényszeríttette szabadságharcunkat s azt szövetségben az orosz cárral leverte. Végül is azonban, amikor a dinasztia védelembe vonult a porosz előretöréssel szemben és kénytelen volt visszavonulni az olasz egységre törő erőkkel számolva,  kiegyezett a nemzettel és az osztrák-magyar monarchia keretei között viszonylagos békében fejlődhetett az ország. Az első világháború vége azonban megdöntötte a Habsburg Lotharingiai ház uralmát és az új helyzet következtében megszűnt a pragmatica sanctio hatálya és a nemzet visszanyerte a szabad királyválasztási jogát. A két világ háború között a magyar államformát illetően átmeneti állapot keletkezett. Külpolitikai okokból nem gyakorolhattuk a szabad király választás jogát, de elvetettük a köztársaság elismerését.

A szabad királyválasztás joga természetszerűen felveti azt a kérdést is, hogy kit, melyik családot emelje fel a nemzet az államfői méltóságba, ha ennek az ideje elérkezik és nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy  a nemzet legjobbjainak küzdelme az alkotmánysértő Habsburg uralkodókkal megmérgezte a Habsburg házzal való kapcsolatainkat. A nemzeti sérelmek fájdalma azonban ma már enyhült és talán nem lenne akadálya annak sem,  hogy a volt uralkodóház valamelyik tagját válassza meg az ország

A kormányzóság kora, bár az államférfiak azt vélték, hogy ideiglenes lesz, majd  egy negyed századig tartott és csak a második világháború tragikus vége okozta bukását. Ez a háború vesztés a magyar szuverenitást összetörte és majd ötven éves szovjet-orosz megszállásban élt az ország népe. A szovjet-orosz vezetés és annak csatlósai érthetően fő céljuknak tekintették a keresztény történelmi múlt elsöprését és a rágalmak özönével törekedtek Horthy Miklós kormányzóságát meghamisítani. E tanulmány keretében azonban az író csak a kormányzói főhatalom jogi jellegét kívánja bemutatni és kívánja vázolni azt a Magyar Szent Korona tanának szellemében.

Ennek az elméletnek egyik lényeges pontja az, hogy az ország főhatalma megoszlik a király és a nemzet között. A király távollétében azonban gondoskodni kellett arról, hogy legyen egy államfő, aki ellátja az idevonatkozó teendőket. Lehetett volna nádort is választani, de abban az időben az volt a közjogászok véleménye, hogy az ősi nádori intézmény nem egyeztethető össze a parlamentális demokrácia elveivel. Ezért a kormányzói tisztséget újították fel, amely szintén régi múltra tekinthet vissza. A kormányzó hatalmi joga azonban lényegesen különbözött a koronázott király hatalmától. A király a Szent Korona Tan értelmében, a nemzetet képviselő országgyűléssel együtt magát a teljes főhatalmat jelenti. Így nem létezhet állami szerv, amely őt felelősségre vonhatná. A kormányzó jogkörét azonban az 1920:I.tc. a királlyal szemben annyiban korlátozta, hogy a magyar állami főhatalom törvényes képviselője a nemzetgyűlés, illetőleg az országgyűlés.  A törvényhozás később kifejezetten hangsúlyozta, hogy az ország ősi államformáját, a királyságot, fenntartja. Azáltal azonban, hogy ez a jogkör korlátozott jellegű volt, a kormányzó jogai nem sokban különböztek a köztársaságokban választott államfők helyzetétől. Még a katonai vezetés ügyeiben is, bár a kormányzó volt a legfelsőbb hadúr, csak a honvédelmi miniszter ellenjegyzése és az országgyűlés jóváhagyásával intézkedhetett. Ez okozta a válságot a második világháború utolsó hónapjaiban, amikor a kormányzó megkísérelte a háborúból való kikapcsolódást.

Voltak közjogászok, akik ezért úgy vélték, hogy alapjában véve Horthy Miklós államfősége idejében is köztársasági volt az ország államformája és a törvényhozás, tekintetbe véve, hogy szuverenitásunk korlátozott volt, csak azt hangsúlyozhatta, hogy ha visszanyernénk mozgási szabadságunkat, akkor a királyság államformáját akarjuk újra megteremteni.

Ezek után talán kell, hogy egy pillantást vessünk a köztársasági államforma szerepére is. A magyar történelem ezer évében lényegében királyság volt, de találkoztunk a köztársasági államformával is. Az ónodi országgyűlés detronizálta a Habsburg-Lotharingiai házat, de ez a határozat nem érintette az államforma kérdését. Viszont a debreceni országgyűlés detronizáló határozatát legalább is kapcsolatba lehet hozni a köztársaság felvételének kérdésével, ami érthető, mert ebben a korban a monarchikus abszolutizmussal szemben európai mozgalmak szálltak síkra a népszabadság szellemében. Ha szabadságharcaink nem végződtek volna vereséggel, talán a nemzet szabad akaratából is áttérhettünk volna a köztársasági államformára. A magyar nemzet államvezetése mindig alkotmányos volt és ez alatt azt értjük, hogy kezdve a vezér és a tanácsának együttműködésétől, az aranybulla ellenállási jogára emlékezve, vagy a nemesi vármegyék kemény ellenállására gondolva, rendszerint biztosította a főhatalom szervei közötti együttmüködést.Lehetséges tehát a magyar szuverenitást kizárólagosan a népfelség alapján működő alkotmányosságban, más szóval köztársasági formában is élni.

A köztársasági államforma felvételének tehát csak egyetlen feltétele van, hogy azt a nemzet szabad akarata teremtse meg és ez csak akkor lehetséges, ha a nemzet állama teljes szuverenitással rendelkezik.

Az első világháború végén, 1918-ban a magyar főhatalom összeomlott. A király lemondott, a végrehajtó hatalom első tisztviselőjét meggyilkolták és a hatalmat törvénytelenül egy  kisebbség ragadta magához. A történeti határoktól távol harcoló katonai erőket megadásra szólították fel és az ország területi integritása elveszett és ellenséges csapatok szállták meg az országot. Ilyen körülmények között nem lehetett szó arról, hogy a nemzeti főhatalom működhessék .A hatalmat bitorló erők által proklamált népköztársaságnak, vagy tanácsköztársaságnak semmi jogi alapja nem volt és még nemzetközi elismerésben sem részesültek.

A romokban vergődő magyar főhatalmat végül is sikerült helyreállítani. A nemzeti vezetés nemzetközi elismerést nyert és tárgyaló félnek elfogadták a Horthy Miklós vezetése alatt alakult kormányokat. Nem lehet illúziónk a tekintetben, mintha ekkor Magyarország visszanyerte volna teljes szuverenitását. Helyesen neveztük a trianoni békeszerződést békediktátumnak. Különösen világos ez éppen az államforma kérdését vizsgálva. Hiszen a nemzet képtelen volt betölteni a királyi széket és ezért kellett ’ideiglenes’ berendezkedést létrehozni. Itt is a szuverenitás önkorlátozásának az esetével állunk szemben.

A második világháború sodrában hasonló helyzet következett be, amikor váratlanul erős német alakulatok lépték át a magyar határokat és a német politikai vezetés azzal a követeléssel állott elő, hogy a háborút tovább folytatni akaró kormány alakuljon. Az államfő akkor úgy döntött, hogy enged a német követelésnek, mert úgy gondolta hogy ebben az esetben mégis csak megmarad valami  mozgási szabadsága. Ennek idejét a Kormányzó akkor látta elérkezettnek, amikor a keleti fronton a német erők kényszerű visszavonulását a román áruláskor úgy értékelte, hogy a háború elvesztése elkerülhetetlen. Tárgyalásba kezdett az ellenfelekkel, azonban ekkor világos lett, hogy az alkotmány értelmében minderre joga nem volt és az országgyűlés nem volt hajlandó elképzeléseit követni. A  második világháború azonban nemsokára véget ért és a magyar államiság ismét romokban hevert. Területét teljes egészében a győztes szovjet-orosz ellenség tartotta birtokában, az országgyűlés tagjainak egy jelentős része elhagyta az országot és a közigazgatás is megbénult. A katonai megszállók ekkor fokozatosan kiépítettek egy pártállamuk szellemében eljáró vezetést és ezek segítségével  hoztak létre köztársasági államformákat hazánkban. A magyar  közjogász ezeket az intézményeket nem tekintheti érvényes jogi formáknak, annak ellenére sem, hogy formailag a magyar népköztársaság változatai nemzetközi elismerésben részesültek. Különben e rendszerek nemzetközi elismerésének a történetéhez az is hozzátartozik, hogy az Amerikai Egyesült Államok soha nem ismerték el a jaltai egyezmény orosz értelmezését és az amerikai kormányok mindig hangoztatták, hogy Közép és Kelet Európában is demokratikus államberendezéseket kell teremteni .Legutóbb  Bush amerikai elnök hangsúlyozta, hogy a jaltai egyezmény történelmi tévedés volt.

A hidegháború totális fegyverkezési versenye végül is kényszeríttette a Szovjetuniót, hogy találjon egy modus vivendit fennmaradására és újraszületésére. Igyekezett  csatlós országai vezetőségét úgy befolyásolni, hogy kezdeményezzenek a több-párt rendszerre való áttérés biztosítására alkalmas reformokat. A magyar kommunista vezetés elfogadta a pártfőtitkár kérelmét és létrehozott egy írásba foglalt  alkotmány törvényt. amely már elfogadta a több pártrendszer intézményét. A nemzetközi tárgyalások ezen az alapon folytak a két vezető nagyhatalom között és végül is a máltai csúcstalálkozón megszületett az egyezmény, amely elfogadta az átalakított szovjet-vezetést és lehetővé tette egy későbbi időpontban a szovjet haderők visszavonását is a magyar állam területéről.

Az ekkor írásba foglalt ’alkotmány’ van ma is érvényben és nehéz lett volna minden igyekezet, hogy a nemzet visszaállítsa régi rugalmas, történeti jellegű alkotmányát. Még akkor is, ha egy kétharmados többségű politikai koalíció követelte volna ezt. A mai államrend felismerhetően a két nukleáris Európa-idegen nagyhatalom megegyezésén alapul és nyilván az állam tényleges vezetőinek ezt tudomásul kell venniük. Ez világossá vált a politikusok előtt is, amikor el kellett fogadniuk, hogy a rendszerváltozás nem foglalhatja magában a szovjet orosz megszállás jogrendjének megtagadását és a nemzet túlnyomó többségének azt a kívánságát, hogy az akkori, a megszállókkal együttműködő tisztségviselők kapcsolódjanak ki az államvezetésből. Ezt a kérdést nyilvánvalóan megtárgyalta egy kerek asztal konferencia és ezt emlegetik manapság mint a politikusok  ’paktumát.’ A helyzetet azonban néhai Antall miniszterelnök foglalta össze, amikor azt mondotta, hogy ez volt a békés átalakulás ára.

Az alkotmányjogász azonban kénytelen megállapítani, hogy az ország még mindig tartós politikai nyomás alatt él, szuverenitása tehát nem teljes és a helyzetet ismét csak a szuverenitás önkorlátozásának kell tekinteni. Reméljük azonban, hogy ez is csak ’ideiglenes’ állapot  és közel lehet az idő, amikor majd az Egyesült Európában elfogadott irányelvek jelentik csak szuverenitásunk korlátozott voltát

Ha összehasonlítjuk ezt a két ’ideiglenes ’ állapotot, akkor látjuk, hogy a közös tényező mindkét esetben az, hogy nemzetközi nyomás alatt nem hozhattunk bizonyos törvényeket, amelyek megváltoztatták volna azokat az irányokat, amelyeket az uralkodó nemzetközi erők előírtak. A kormányzói hatalom korlátozott volta pedig, amelyről egyes politikusok úgy gúnyolódnak, hogy a ’királynélküli királyságot’ emlegetik, okozta éppen azt, hogy a kormányzó terve, hogy a második világháború végnapjaiban kikapcsolja az országot a vesztett háborúból, nem sikerülhetett.

A szerző híve a magyar történelmi és rugalmas alkotmány hereállításának, de mielőtt foglalkozna ezzel a kérdéssel, úgy véli, hogy át kell, hogy tekintse a magyar politikai tényezők álláspontját a Szent Koronának az országgyűlés épületébe való átszállítását illetően.

A Magyar Köztársaság államfője úgy nyilatkozott, hogy a Szent Korona jelenléte az országgyűlés épületében jelképértékű. Amint mondotta, a Magyar Szent Korona évszázadokon át kifejezte hazánk alkotmányos főhatalmát. Kifejtette azonban, hogy a magyar állam ma köztársasági államformában él és a nemzeti főhatalom az országgyűlést illeti. Az alkotmányjogász ezzel egyetért. A Szent Korona átszállítása a Nemzeti Múzeumból az országgyűlés épületébe és korona-őrség szervezése csak emeli a nemzeti kegytárgy jelentőségét, de közjogi hatalmat nem jelent. Természetesen a köztársaság elnöke nem vetette fel az alkotmány megfelelő módosításának a lehetőségét.

Az országgyűlés elnöke már sokkal közelebb állt a Szent Korona értékelésében azokhoz, akik kifejezetten a Korona közjogi erejének felélesztését javasolják. Rámutat arra, hogy a Szent Koronát a római egyházfő adományozta Szent Istvánnak és ezzel lett az ország tagja a keresztény dinasztiák Európájának. Hasonló volt az álláspontja a miniszterelnöknek is, aki úgy vélte, hogy a Szent Koronát magunkkal kell, hogy vigyük a második évezredbe is. Legyen a Korona, ne csak múzeumi kegytárgy, de a mindenkori magyar állam ’ élő ’ szimbóluma és a nemzeti egység kifejezője. A kérdés csupán az, hogy miként lehet az országgyűlés épületében pompával őrzött nemzeti kegytárgyat valóban élővé tenni, vagyis cselekvőképességét biztosítani

.

Világos lett azonban hogy az akkori nemzetközi viszonyok között lehetetlen volt minden ilyen  alkotmány módosítás

Ma már azonban megszűnőben van az egypólusú világuralom  Elkövetkezett egy új világrend kialakulásának kora, és egy alkotmány módosítás lehetséges lenne. Köztársasági államformában azonban csak úgy lehetne közjogi erővé emelni a Szent Koronát, ha azt az egész nemzetet összefogó erőnek tekintenénk. A politikai nemzet fogalma azonban ma csak az állam összpolgárságát jelenti, beleértve nemzeti kisebbségeinket Az említett csoportok viszont a Duna medencében és a nagyvilágon szétszóródott magyarságot is a Szent Korona tagjainak kívánná tekinteni és ez a mai államokra épített világban nemzetközi ellenzést váltana ki. De az Egyesült Európában,  ha az valóban az európai nemzetek együttélése lenne, akkor az államhatárok valóban ellégíesülnének, és a  Korona mégis kisugározna, túl az államhatárokon.

Az akkori kormányzópárt egyik  képviselője foglalkozott azzal a kérdéssel, hogy a Szent Korona tisztelete jelentheti-e a királyság államformájának a ’visszacsempészését’,amint egyes pártok ezt állítják? Erre a képviselő határozott ,nemmel, felel és azzal érvel, hogy a Szent Korona a múltban sem a királyság szimbóluma volt, de a magyar állam jelképe volt. Valóban, ha a Szent Koronát csak jelképnek tekintjük, akkor ez helytálló, de egy jelképes erő nem sugározhat cselekvő hatalmat. A Szent Korona tanának értelmében ezért a Szent Korona tagjainak, a Nemzetnek és a Királynak együttműködése biztosítja az állam főhatalmát.

A jobboldali ellenzék támogatta a kormányt a Szent Korona tiszteletének felújítására irányuló törekvésében, de a közjogász hiányolja a munkaprogramot ennek a feladatnak olyan kibővítésében, amely a Szent Korona cselekvő közjogi szerepének a felújítását jelentené. Olyan megjegyzés is elhangzott az események méltatása során, hogy ezzel a törvénnyel a Szent Korona végső őrzési helyére került. Ismerve a Szent Korona viszontagságos és hányatott történetét úgy érezzük, hogy azt állítani, hogy a Korona immár végső őrzési helyére került, talán kissé derülátó. De a közjogász úgy gondolja, hogy ha visszaállna a magyar királyság, akkor a Szent Koronának a budai várban lenne a helye.

A  baloldali ellenzék élesen szembefordult ezzel a törvénnyel, amely végül is bizonyos mértékben kiemelte a Koronát a múzeumi elvontságból és legalább tiszteletét biztosította. Az országgyűlési tárgyalások során még az ellen is tiltakoztak, hogy a Szent Korona alkotmányjogi tana megemlítessék a törvényben. Nem jelentek meg a Korona átszállításának ünnepélyes aktusánál sem és még a tiszteletet is megtagadták ezzel az ezeréves magyar történelemtől.

Ezek az erők azt a félelmüket fejezik ki, hogy a Korona átszállításával kormányzó erők a monarchikus állam újbóli bevezetését akarják elérni. Azt írják, hogy a Szent Korona törvényben hangsúlyozott tisztelete a Szent Koronának újból közjogi funkciót kölcsönöz. Azt azonban nem mutatja ki, hogy miben is áll ez a funkció, ami cselekvőképességet jelent. Ennek a cselekvőképességnek a hiányát éppen nehezményezik a törvény egyes hívei.

Arra is utalnak, hogy a Szent Korona tanának bevezetése egy feudális közjogi tanítás visszahozatalát és alkotmányjogi szintre való emelését jelentené és ezzel indokolják, hogy ellenezték ennek az alkotmányjogi elméletnek a törvényben való említését is. Természetesen tudománytalan ezt az elméletet feudális tanításnak bélyegezni. Hiszen köztudomású, hogy a Werbőczy féle hármaskönyvben kifejtett tan további fejlődésen ment át a századok folyamán és még a rendiség korlátait is levetette 1848 ban és a Magyar Szent Korona tagjaként megjelölt nemzetfogalomban a magyar állam minden polgárát befoglalta.

Volt, aki arról írt, hogy a Szent Korona Tana egy meghaladott értékrendet akar az országra erőltetni és ebben a ’kultúrharc ’ veszedelmét idézi. A XIX.század történelmében volt egy szakasz, amelyet kultúrharcnak neveztek és amelynek lényege nálunk az volt, hogy különösen a római egyház küzdelmet folytatott az egyházi házasság és az egyházi anyakönyvvezetés fennmaradása érdekében. Nem értjük, hogy miképen lehet ezt a kérdést összekapcsolni a Magyar Szent Korona elméletének tárgyalásával. Ez a tan nem foglalkozik az állam és az egyházak viszonyával. A történelem folyamán természetszerűen voltak változások az állam és az egyházak kapcsolataiban. Megállapítható azonban, hogy éppen a Szent Korona Tanának teljes elismerése évszázadaiban voltak felkent királyaink, akik sokszor nem követték a Szentszék nyilván politikai jellegű meghagyásait és csak magyar érdekeket szolgáló döntéseket hoztak.

Másrészről a történelem során a magyar királyság mindig szoros kapcsolatban állott Rómával és a pápaság segítsége nélkül talán még százötven év után sem sikerült volna lerázni a török igát. Így országunkban az államhatalom és az egyházi erők szétválasztásának az elméletét sohasem fogadtuk el. Ez csak az ateista szovjet rendszerben következett be. Ebben a sötét emlékű korban még valóban ’ kultúrharc’ is folyt, amely szétzúzni törekedett a magyar kereszténységet is.

Talán ezt a harcot kívánja folytatni a szélsőbaloldali ellenzék egyik képviselője, amikor szinte durva módon, figyelmen kívül hagyva az ország túlnyomó többségének érzékenységét, azt mondja, hogy elfogadhatatlan a keresztény Magyarország és egy keresztény Európa fogalma.

Ma a demokrácia korában élünk és ez azt jelenti, hogy a többségi akaratnak kell érvényesülni .Ez azt jelenti, hogy ha az ország többsége olyan államrendet akar, amely a keresztény egyházak és az államhatalom együttműködését kívánja biztosítani és országát keresztény szellemben akarja fejleszteni, akkor erre minden joga meg van. Természetesen egy demokráciában, amely elveti a parancsuralmi elveket, tiszteletben kell, hogy tartsa a kisebbség jogait és érdekeit.

A magyar történelem ezen a téren is példamutató, európai értelemben is. A reformációt követő vallásháborúk korában, amikor egész Európa gyűlölködve vérzett, a mi kis hazánk, Erdély biztosította polgárai számára a teljes vallásszabadságot. Amikor pedig a kiegyezés után és Horthy Miklós kormányzósága idejében az ország újraszervezte országgyűlésének felsőházát, akkor alkotmányjogi súlyt is adott egyházainak.

Az egyházi főméltóságok behívás alapján helyet kaptak a felsőházban. Így a latin és görög szertartású katolikus egyháznagyok, a református hitvallású egyház püspökei, az ágostai hitvallású evangélikus egyház képviselői. Az unitárius egyház egyik elnöke,a budai görög-keleti püspök, valamint az izraelita vallásfelekezet képviseletére a hitközségek kiküldöttei által választott tag. Meg kell jegyezni azt is, hogy a mohamedán hit is mint  vallásfelekezet elismerést nyert.

A XX.század második felében kétségtelen, hogy csökkent a hitélet általában az egész földön és a tudományos eredmények sokakban támasztottak kételyeket a vallásos hitekkel szemben. Mégis a közvélemény-kutatások igazolják, hogy az emberiség még mindig keresi az utat és  a parancsuralmi elnyomásban is megindult  a hitélet újraszületése, az eddig ateista Oroszországban is. A keresztény Magyarország újraépítése tehát lehetséges lehet még a mai ’ideiglenes ’ alkotmányjogi rendben is. Nem hisszük, hogy ilyen irányban befolyásolni tudnák a nagyhatalmak a fejlődést.

Ma már Magyarország  tagja az Egyesült Európának. Az európai államok többségének összefogása gazdasági alapon indult meg, de vannak jelek, amelyek azt mutatják, hogy védelmi és általában külpolitikai síkon is folytatódik majd ezeknek az államoknak az együttműködése. Magyarország tagságának tehát alkotmányjogi következményei is vannak és mindenesetre érintik az ország függetlenségének a kérdését. A jelenlegi helyzetben,láttuk, hogy szuverenitásunk nem teljes, mert fennálló államrendünk a jaltai és máltai egyezmények  a keretei között kell, hogy mozogjon. Az egyesült európai tagságunk következtében ez az eddig ’ideiglenesnek’ ítélt állapot megváltozott, de szuverenitásunknak korlátjait most már az Egyesült Európa szabja  meg. Ezek a korlátok többsége gazdasági, de egy megalakuló európai védelmi szövetség katonai elkötelezettségünket a NATO helyett az európai védelmi szövetség fogja szabályozni. Az ország belpolitikáját illetően talán nem lenne korlátozás, legfeljebb annyiban, hogy demokratikus,alkotmányos,a nemzeti kisebbségek jogait biztosító belpolitikát kíván majd meg a szövetség.

Az államforma kérdésében , úgy tűnik fel, nem lesz egységre törő kívánalom és minden állam maga határozza meg, hogy milyen államformát választ. Így a Magyar Szent Korona elméletének újbóli feltámasztása nem ütközik bele ebbe a  fejlődésbe.

A baloldali ellenzék azonban azt is hangsúlyozta  a Szent Korona elméletével kapcsolatban, hogy elleneznék egy keresztény Európa gondolatát is. Pedig az Európa eszmétől a kereszténység nem idegen, hiszen politikai értelemben földrészünk akkor született, amikor Nagy Károlyt a római egyházfő császári koronával tette az alakuló keresztény Európa fejévé. A keresztény politikai erő tartotta egységben földrészünket mindaddig, amíg a reformáció és az azt követő vallásháborúk tönkre nem tették a Német-Római birodalmat.

A XXI.században természetesen nem lehet arról szó, hogy feltámadjon ez a birodalom, de úgy tűnik fel, hogy a német-francia megbékélés mégis csak meghozza majd a földrész újraszületését. Kérdés azonban az, hogy a gazdasági érdekek elég súlyosak- e ahhoz, hogy összefogják az európai államokat. A brüsszeli közigazgatás nem adhat erkölcsi irányelveket és a megfigyelő úgy látja, hogy csak a kereszténység lehet az az erő, amely tartósan összefogja majd az európaiakat. Ilyen értelemben várjuk a keresztény Európát, amely a szeretet és megbocsátás szellemében kibékíti majd a nemzeteket.

Végül a szerző, aki ebben az írásában sem rejtette véka alá felfogását, hogy a történelmi rugalmas magyar alkotmány felélesztését várja és ennek folyamatában a magyar királyság államformájában szeretné látni nemzetét, úgy érzi, hogy még egy kérdéssel kell foglalkoznia. Szükséges lenne megvizsgálni, hogy milyen lépések lehetségesek a mai helyzetben a Szent Korona közjogi cselekvőképességének helyreállítását illetően. Vonakodva közelíti meg ezt a kérdést a Csendes Óceán partvidékén élő szerző, hiszen már egy félévszázada tengerentúl él és a magyarországi átalakulásokkal nem lehet teljesen tisztában és nem adhat tanácsokat az otthon élőknek.

Mégis felhívja a figyelmet arra, hogy a XX.század ’ideiglenes ’ alkotmányjogi helyzetének közös vonása az , hogy az államfő majdnem csak szertartások levezetésére jogosult. Vagyis a nemzeti veszélyek óráiban nincs az ország élén a király, akinek tekintélye biztosítaná a szükséges döntéseket, talán a nemzet legjobbjainak véleményével szemben is. Horthy Miklós kormányzósága idején is érezték ezt az államférfiak, amikor a második világháború sötét felhői tornyosultak Európa felett és ezért megteremtették az Országtanács intézményét.

A mai helyzetben ezért nem lenne helytelen életrehívni egy Korona Tanácsot. Ennek a véleményező szervnek a tagjai lehetnének: A köztársaság Elnöke, a Miniszterelnök,a parlamentben képviselt politikai pártok vezetői, az országgyűlés elnöke, a Legfelsőbb bíróság és az Alkotmánybíróság elnökei és a védelmi erők képviselete. A Korona Tanács meghívhatná a közjogászokat, a vallási és kulúrális élet képviselőit és távol a mindennapi politika küzdelmeitől, higgadtan és mérsékelten igyekeznének kidolgozni azokat az alapelveket, amelyek elősegítenék a Magyar Szent Korona közjogi helyzetének rendezését.

A Korona Tanácsra természetesen azért is szükség van, hogy kiegészítse az államfői jogkört, illetve pótolja azt az ürt,amelyet a Szent Korona cselekvőképtelensége okoz. Az államok történelmében, a nemzeti válságok súlyos óráiban bekövetkezhet, hogy az országnak, határozottan és késedelem nélkül kell döntenie, esetleg a háború vagy béke kérdéseiben és a nemzetközi helyzet nem teszi lehetővé, hogy az országgyűlés megvitathassa a helyzetet.A Korona Tanács ilyen esetekben talán megközelíthetné a megfelelő döntést.

A második világháború vége igazolta, hogy a monarchikus államforma politikailag szilárdabb mint a köztársasági. Az olasz király meghozhatta döntéseit a diktatúra megbuktatásával és így ki tudta vezetni nemzetét a válságból. A Japán Császár  képes volt szembefordulni a hadsereg vezetőségével és megindíthatta a japán nemzet újjászületését és felemelkedését .

A Magyar Szent Korona jogán megkoronázott király a nemzettel közösségben és együttműködésben biztosíthatná a magyar jövőt.

                                                               ***

Az Ausztráliai Magyar Szent Korona Társaság  a  2000. év tavaszán ajánlotta ezt a tanulmányt a magyarországi alkotmány jogászok figyelmébe és gondozásába. De munkáját tovább folytatta ez a Társaság és többek között pályázatot irt ki az otthoni egyetemek fiataljai számára. A visszhang bátorító volt  és alkotmány jogászaink is foglalkoztak a Magyar Szent Korona eszméjével.

Az  Apostoli Szentszék magyar kiadója, a Szent István Társulat ki is adott egy szép kiállítású könyvet, amelyben az ausztráliai Szent Korona Társaság által megindított munka eredményeit összefoglalta.

A kiadó  „ A Szent  Korona –Eszme  Időszerűsége” címet adta a kötetnek és a borítólap mintegy hangsúlyozza, hogy a Szent Korona Eszme kiteljesedése akkor következik be, ha Szent István koronája érinti a király fejét. A boldoggá avatott IV. Károly király és Szent István képei, nemkülönben a Magyarok Nagyasszonyának és a kis Jézusnak mása, a magyar szent koronával egységben, arra mutatnak, hogy a római egyház talán támogatná azt, ha lépéseket tennénk a királyság államformájának a helyreállítására.

Amikor a római egyház megválasztotta a lengyel pápát, II. János Pált, akkor megindult az új egyház politika, amely nagyban hozzájárult az ateista  Szovjetunió  visszavonulásához és bukásához. IV. Károly király boldoggá avatása is hozzátartozott ehhez az új irányvonalhoz.

A német pápa, XVI. Benedek megválasztása most arra mutat, hogy a római egyház mindent elkövet majd, hogy az Egyesült Európa keresztény szellemű legyen.

Magyarország, amikor csatlakozott az Egyesült Európához lemondott szuverenitásának egyes elemeiről. 

Hangsúlyozni kell mindenesetre, hogy az ország belpolitikáját illetően, amennyiben nem érinti a fent kifejtett kötelezettségeket, a tagállamok és Magyarország szuverenitása teljes kell, hogy legyen.

Ebből következik, hogy a magyar állam szuverén módon dönthet államformájának kérdésében is. Az író álláspontja szerint a jelenlegi magyar köztársaság felállítása nem szuverén döntés volt és csak függetlenségének önkorlátozásával jött létre, figyelembe véve a nemzetközi helyzetet.

Nincsen tehát semmi akadálya annak, amennyiben a nemzet úgy akarja, hogy visszaállítsa ezeréves királyi államformáját. A Magyar Szent Korona közjogi helyzetét helyre kell állítani és a Szent Korona mítoszának sugároznia kell a határokon túlra is. Ugyancsak lehetséges és szerintünk kívánatos a történelmi rugalmas alkotmány helyreállítása is. A rugalmas magyar alkotmány történelmünk folyamán mindig követni tudta az európai fejlődést és századunk politikai alapjait, a demokráciát és a szabad gazdálkodást kell, hogy képviselje .Magyarország hosszú történelmében  mint a politikai magyar nemzet tagjai éltek nemzetiségeink is és az új rugalmas magyar alkotmány felsőházában szerepre is lehetne juttatni az érdek képviselek mellett a nemzetiségi jelenlétet is. A követek visszahívásának ősi magyar hagyományát is fel lehetne ébreszteni, ha kísérletet tennénk a modern demokrácia kétpártrendszerű diktatúrájának a reformjára.

Tisztázni kell azonban határozottan a magyar nemzetfogalom kérdését is . Úgy tűnik fel, hogy az alkotmány jogászok egy része még mindig ragaszkodik az utolsó másfélszázad faji, nyelvi és etnikai meghatározásához. Másrészről azt hangsúlyozzák, hogy magyar az aki magyarnak vallja magát. Ez az álláspont már közelebb hoz bennünket a Szent Korona tan politikai nemzet-fogalmához. Amikor még a magyar, horvát, szlovák, vagy szerb követek, mint a Magyar Szent Korona tagjai vettek részt a magyar törvényhozás  munkájában. A magyar királyságban ez a helyzet születik újra és így sugárzik majd a Szent korona a politikai magyar nemzet egyesítésére.

  Végül újra hangsúlyozni kívánja az író, hogy a szétzúzott Nagy Magyarországot nem tekintheti az ország véglegesnek, azonban tudnunk kell, hogy a történelemnek ebben a szakaszában csak a kisebbségvédelem és a. nemzetiségi autonómiák megteremtésére kell törekedni

De eljön majd az idő amikor teljes lesz Európa szuverenitása. Ekkor majd szükség lesz arra, hogy Kelet Európának a helsinki egyezményben megfogalmazott határait revízió alá kell venni az Oroszországgal kialakítandó szorosabb kapcsolatokra törekvő tárgyalásokban. .

Ami a jövőt illeti, az új Európa, amely a két ősellenség Franciaország és Németország megbékélésére és összhangjára épül, reményt ad Magyarország számára is. Hiszen a török hódoltság tragédiáját, nemkülönben a trianoni ország csonkítást is a francia-német ellentét okozta és így Európa két nagy nemzetének megbékélése országunk számára biztosítékot jelent, hogy most már mind a két eddig ellenséges nemzet elismeri majd a magyarság kárpát-medencei hivatását. .